FANDOM


„Amikor az idő eljön, a clónok ott lesznek”
A Csárli Béku És Béku És a képzelet világa mondata[src]

A Csárli Béku És Béku És a képzelet világa! című regénysorozat ami vagy 8 regényt és 11 különkiadást élt meg. A kitalálója a regénysorozatnak Pető Krisztián (csarlibeku) aki mái napig készíti a regényeket ebből.

A regénysorozat története

A regénysorozat története akkor foglal időben helyet amikor az elkészült a való életben. A Első és második és a harmadik rész 2014-ben miközben a negyedik és ötödik, hatodik és hetedik rész 2015-ben és a nyolcadik rész 2016-ban debütált.

A regénysorozat az első résztől egészen a harmadik részig teljesen annyi a cél hogy a jók legyőzik a gonoszt (vagy gonoszokat) és úgy megtisztul a világ de ezek után törlésre kell hogy kerüljön mert így is elég problémát adott a főszereplőnek és társainak.

De a negyedik résztől már más gondolkodás veszi körül a főszereplőt és a társait és úgy határozzák hogy nem törlésre kerül hanem megmarad a világ de leginkább teljesen ki kell írtani a clónokat ott bent a Képzelet Világában hogy teljesen megtisztulhasson. 

Karakterek

Több karakter jelenik meg a regénysorozatban de leginkább ritka alkalommal jelennek meg.

A sorozat világa

Helyszínek

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.